
Neked is összefut a nyál a szádban a sült oldalas hallatán? Készítsd el egyszerűen, ahogy nagyanyáink csinálták!
Hozzávalók:
- 1.3kg sertésoldalas
- 22g só
- 8g fekete bors
- 8g köménymag
- 500g zsír

Elkészítés:
- Elsőként az oldalast vágjuk fel a csontok mentén tetszés szerinti darabokra.
- Sózzuk, borsozzuk a húsokat. Alaposan végezzük el az ízesítést, hiszen bő zsiradékban fogjuk sütni az oldalast. A legjobb, ha állni hagyjuk fél, jobb esetben egy órát.
- A zsírt tegyük egy sütőtepsibe, és egyenletesen osszuk el.
- A zsírra fektessük rá az oldalas darabokat, majd szórjuk meg tetejüket köménymaggal. Tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe. Egy óra elteltével a darabokat fordítsuk meg a tepsiben úgy, hogy az alsó felük nézzen felfelé, és süssük további 30 percet. Ennél a fázisnál adhatunk egy csavart az ízeknek, ha a húsok tetejére zúzott fokhagymát teszünk, és azzal együtt fejezzük be a sütést.
- Ellenőrizzük egy húsvillával, hogy megfelelően puha-e a sült, majd szedjük egy tálra.
- Azonnal fogyasztható tetszés szerinti körettel.

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK HOZZÁ!